Prológus

   Sziasztok Drága Látogatóim!

 Nem akartam sokáig húzni az időit a rövidke prológus publikálásával, mert szerettem volna, ha minél előbb kaptok egy kisebb dózist a történetből, hogy megízleljétek. Csupán talán annyit kellene tudnotok erről, hogy én E/3. személyben írom a regényeimet, s ez talán néhányotoknak egy picit furcsa lehet, ugyanis én zömében E/1- személyben írva látom az itteni irományokat, ám hozzám közelebb áll ez a forma és remélem senkinek nem okoz problémát! :)

  További közlemény: A szereplők menüpontját a mai nap folyamán még feltöltöm!

  Jó olvasást; Fabyen Cook

Prológus

 Különböző fantáziátlan „művészektől” származó, általában szénnel vagy szikével rajzolt alakzatok tarkították az alig pár négyzetcentiméteres cella falait. Csak kevéske fény szűrődött be az aprócska ablaknak titulált lyukon keresztül.

 Az ír férfi az emeletes ágy tetején feküdt, egyik karjával a tarkója alatt támasztotta a fejét, másikban egy rozsdás bicskát szorongatott. Olyan erővel markolta a nyelét, mintha attól félne, hogy valaki bejön és erőszakkal elveszi tőle szeretett szerszámát, ami annyiszor segítségére volt a kemény időkben.

 Narancssárga börtönviselete bűzlött saját testnedveitől, egykor aranyló szőke fürtjei pedig összetapadtak, mintha egy szegényes madárfészek ülne a fején. A gondolatok tömkelege kibogozhatatlan hálót szőtt a fejében, szinte beleőrült a tehetetlenségbe, a bosszúvágy pedig olyan szinten hatalmába kerítette, mint egy narkós embert a kábítószer mámorító hatása.

 Messziről hallotta az őrök fenyítőeszközének dobhártyaszaggató hangját, amint az öntöttacél ajtóra mérik az ütéseket. Bumm, bumm, bumm. Visszhangzott a fejében minden egyes nap, mint egy rongyosra hallgatott nóta dallama, amit nem tud kiverni a fejéből az ember. Bármennyire is szeretné, mintha beleitta volna magát az elméjébe, akár egy karakteres arc vagy egy rossz emlék.

 Vadállatokéval versengő hallásának köszönhetően érzékelte a fekete bőrbakancsok dobogását a folyosó betonján, amint tulajdonosai komótos léptekkel haladnak el a cellák előtt. A férfi felült kemény matracos ágyán, egyetlen mozdulattal összecsukta a bicskát. A hüvelykujját ismét megsebezte a penge élével. Vér serkent fel a vágásból, amit egy berögzült szokásnak köszönhetően lenyalt.

 A vörös folyadék sós íze a tenger vízére emlékeztette, amelyet gyakran érezhetett

napsütötte bőrén, hiszen egyik régóta dédelgetett álmát megvalósítva, a világ majdnem összes pontjára eljuthatott. Megkóstolhatta a különböző népek konyhájának különös ételeit, találkozhatott egzotikus szépségekkel és furcsa szokásokkal. Abban az időben teljesen másképpen tekintettek rá az emberek, elismerték őt, hacsak nem egyenesen felnéztek rá. Tisztelték. És most? Egy emberi roncs. A világ söpredékei között tengeti a napjait, s élete egyik percről a másikra értelmét vesztette. 

 Leugrott a fekvőhelyeként szolgáló priccsről, amit annyiszor a pokolba kívánt már az álmatlan éjszakáin, amelyeket az alatta fekvő, néger cellatársának fulladozó horkolása csak még elviselhetetlenebbé tett.

 Ekkor hirtelen felbőszült ordítások, elhaló siránkozások szűrődtek be a folyosóról. A jól ismert kattanásoktól, ahogy a cellaajtókat nyitják és zárják, majd az őrök parancsoló basszusától zengett a börtön.

 Heath fülének oly kellemes zajok voltak ezek. A pánik és a félelem lágy, illúziót keltő hangjai. A kiérdemelt szabadságának édes mámora kerítette körbe.

 Szinte számított a rátörő termetes őrre, akinek izgágasága kicsinyes örömmel töltötte el a rabot. Félt. Félt a veszedelemtől, ami a mocskos pokolba taszítja ezt a kócerájt. A magas frekvenciájú riasztó is régen harsogta már a pusztulás zenéjét. Egyedül csak Heath Davin nem aggódott. Egyedül csak ő mosolygott.

 Készségesen kulcsolta össze a háta mögött a kezét, s várta meg a bilincs kattanását. Jól sejtette, hogy csak a magafajta veszélyes bűnözőket „hatástalanítják” még ilyen helyzetben is. A „Szikla” becenevet viselő smasszer a társához ment és figyelmeztette, hogy a tűz egy bizonyos Roy Preston cellájából terjed.

 A fegyenc kihasználva az adódó helyzetet, kirántotta a kezeit az erős szorítástól és gyomron rúgta a fegyőrt, aztán felemelte az ágya melletti hokedlit és a másik, lőni készülő dromedár homlokát vette célba. Se perc alatt mindkét robosztus kábán feküdt.

 A tűz kegyetlenül terjedt és égetett porig mindent, ami az útjába került. Lassan öl, de hatásosan. Az áldozat kínok között vonaglik, s a halálához közeledve Istenhez fohászkodik.

 Mit Istenhez? Az Ördög előtt térdelve kellene csókolnod a lábait!

 A férfi hátrabilincselt kezekkel, botladozva indult le a lépcsőn. Az egyik cellánál megpillantotta a talpig feketébe öltözött alakot, akinek arcát bár eltakarta a gomolygó füst, még így is maga előtt látta a koponyaszerű arcfestést.

 - Lee! A többiek kijutottak már? – ordította bicegve a lépcsőn.

 A szólított ajka széles vigyorra húzódott és a barátjához sietett.

 - Azonnal kirohantak! Engem küldtek fel érted! – hadarta túlkiabálva a riasztót és a palák ropogását a közeli könyvtárból.

 Sikerült megelőzniük a rohamosan terjedő tüzet, amelyet ők maguk uszítottak a börtönre. Az udvaron halott gyilkosok, tolvajok és őrök feküdtek. A szintén feketébe öltözött, sötét és fehér festékkel kisminkelt arcú csapat már ott várta őket a dzsipekkel.

 A kiszabadított Heath arcára diadalittas vigyor ült ki.

Üdvözlet az alvilágból!

  Üdvözlök minden kedves látogatót és (remélhetőleg) pár jövendőbeli olvasót!

  Az írói álnevem Fabyen Cook. Még ilyen formában nem igen lehetek ismerős a népes blogger táborának, de elég, ha annyit mondok, hogy én viszonylag sokatok munkásságát ismerem és nyomon követem egy bizonyos ideje. Nekem is rengeteg elkezdett, még kiforratlan történetem futott már ennél a szolgáltatónál és mindig hatalmas örömmel töltött el, mikor leírtátok a véleményeteket az adott írásomhoz!

  Leginkább kalandregényeket és krimiket olvashattatok tőlem és azok is elég kezdetlegesnek bizonyultak, legalábbis ilyen távlatból nézve nekem annak tűnnek. E néhány év alatt fejlődtem és úgy érzem, folyamatosan fejlődöm. Igyekszem egyre többet kihozni magamból és a lehető legtökéletesebb illúziókat kelteni. A legfőbb célom a fantáziavilágomba szippantani az olvasót és teljesen lebilincselni a fejezetekkel, mert úgy vélem, hogy másképpen nem érem el a kellő hatást.

  A mostani regényem eddig a személyes kedvenceim közé lopta be magát, ha azt nézzük relatíve gyorsan. Úgy érzem, - ha elolvastad az ismertetőt megértheted – ezzel egy kis egyediséget csempészek a blogspoton írogatott történetek közé. A regény műfaját tekintve talán a krimi és fantasy világába lehetne sorolni, hiszen megjelenik benne a démonológia, habár egyik karakterem sem természetfeletti lény, csupán a képzeletekben jelennek meg Lucifer és barátai.

  Legfőképpen Vavyan Fable és Stephen King inspirálnak az írásban, holott mindketten teljesen más műfajt képviselnek, mégis mindkét író közel áll a szívemhez, s pontosan ez állhat a mögött, hogy a keresztnevemet Fable, My Fair Lord című regényének a főhősnőjétől kölcsönöztem.

  Egy kicsit bővebben annyit árulnék el a sztoriról, hogy az őrület, a szenvedély, kíváncsiság és a horrorisztikus, kicsit misztikus jelenségek ugyanúgy helyet kaptak, ahogy a bűnözés és a szerelem is. Ha kíváncsi vagy, mindenképp iratkozz fel olvasónak és olvasd el a hamarosan érkező rövid prológust!

Ezer köszönet, hogy végigolvastad; Fabyen Cook